Millennium Award 2013 from the Hungarian Intellectual Property Office
MILLENNIUMI DÍJAT KAPOTT AZ ELTE KÖRNYEZETOPTIKAI LABORATÓRIUMA
Az ENSZ genfi székhelyű Szellemi Tulajdon Világszervezete 2000. évi közgyűlésén döntött arról, hogy április 26-át a világ társadalmi fejlődéséhez és haladásához meghatározó módon hozzájáruló művészek és műszaki alkotók munkásságának és eredményei védelmének szentelt világnappá nyilvánítja, tisztelgésként az emberi tudás és képzelőerő, a kreativitás előtt. Az azóta eltelt években a világ iparjogvédelmi és szerzői jogi intézményei változatos programokkal és akciókkal köszöntik ezt a napot. A Millenniumi Díjat a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala – akkori nevén a Magyar Szabadalmi Hivatal – elnöke alapította 2000-ben a szellemi tulajdon védelmében fontos szerepet játszó intézmények elismerésére. A Millenniumi Díj 2013-as kitüntetettjei: a Bartók Archívum (MTA Zenetudományi Intézet), az ELTE Környezetoptikai Laboratóriuma, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Szentendrei Skanzen és a TIT Természet Világa (Természettudományi Közlöny) szerkesztősége.
A díjat odaítélők méltatása szerint a Környezetoptikai Laboratórium az ELTE Biológiai Fizika Tanszékének egyik innovatív kutatóműhely, amely „szép példája a tudományterületeken és országokon átívelő, nemzetközi színvonalú kutatásnak, a szinergikus hatások kiaknázásának. Irányításával közös kutatási és fejlesztési feladatok megoldásán az alkalmazott kutatási eredmények és olyan, egyre bővülő számú találmányok létrehozásában dolgoznak együtt a fizikusok, biológusok és meteorológusok, mint a felhőalap-távolság mérésére szolgáló eljárás és berendezés. A poláros fényszennyezés csökkentésére irányuló mintázat, tárgy és eljárás ugyancsak jelentős hatósugarú innováció lehet.” A díj egyúttal elismerése az ELTE-n folyó tudásátadásnak, a szellemi tulajdon védelme terén végzett színvonalas munkának is.
Millenniumi-dij-2013_oklevel.jpg
Meghivo_Millenniumi-dijatado_2013-aprilis-26.pdf
Millenniumi-dij-2013_Bendzsel-Miklos-level.pdf
A 2013. évi Millenniumi Díjjal kitüntetett alkotó műhelyek vezetői
(balról jobbra: Staar Gyula, Horváth Gábor, Cseri Miklós, Vikárius László).
Interjúk
[1] Trupka Zoltán (2013) A polarizált fénytől a bögölycsapdáig – Interjú Horváth Gáborral. Élet és Tudomány 68: 620-621
[2] Kapitány Katalin (2013) Fénysarkítástól a zebracsíkokig – Beszélgetés Horváth Gáborral. Természet Világa 144: 247-250
(FenysarkitasZebracsik-interju_TV.pdf)
[3] Millenniumi Díj a Természet Világa szerkesztőségének. Természet Világa 144: 246-247 (2013)
(TermeszetVilaga-Millenniumi-dij-2013_TV.pdf)
[4] Vajda Boglárka (2013) Hazai kutatások lovas témában I. Bögölyirtás lólépésben: A magyar biofizika eredményei a legelőkön. Lovas Nemzet 19(7): 40-43
(BogolyirtasLolepesben_LovasNemzet-interju-I.pdf)
[5] Horváth Olivér (2013) Miért foltos a zsiráf? – Interjú Horváth Gáborral. Zsiráf Diákmagazin 2013/01: 36-39
(Zebra-bogoly-interju_ZsirafDiakMagazin.pdf)
[6] Silberer Vera (2012) Viking navigáció – Beszélgetés Horváth Gáborral. Magyar Kémikusok Lapja 67 (12): 379-381
(Viking-navigacio-interju_MKL.pdf)
Válogatott médiavisszhang
[1] Eötvös Loránd Tudományegyetem
http://www.elte.hu/hir?id=NW-4516
mediavisszhang_Millenniumi-dij-2013_ELTE-Hirek.pdf
[2] ELTE TTK Fizikai Intézet
https://fizika.elte.hu/hu/index.php?page=hir&id=129
mediavisszhang_Millenniumi-dij-2013_ELTE-FI.pdf
[3] Gazdasági Rádió
http://gazdasagiradio.hu/cikk/90039/
mediavisszhang_Millenniumi-dij-2013_GazdasagiRadio.pdf
[4] Napi Gazdaság 2013. április 29. – Vanek Bori: A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala kiosztotta idei Millenniumi Díjait. Jól megférnek egymással a vikingek és a bögölycsapda.